A vizsgázók több mint fele megbukott a pótérettségin: 618 jelentkezőből 582-en jelentek meg, átment 238 diák, 344 diák megbukott, ez egy igen szerény 40,89 százalékos átmeneti arányt jelent, ez körülbelül fele, a tavalyinak – tájékoztatta rádiónkat Farkas Csaba. Az érettségi vizsgáért felelős tanfelügyelő elmondta: a legtöbben matematikából buktak meg 152-en, román nyelv és irodalomból, 136-an, majd fizika következik 14 bukóval, magyar nyelv és irodalom 15, míg kémiából öt diák nem ment át. 240 diák fellebbezett, több-kevesebb sikerrel. A legjobban vélhetően annak a 99 tanulónak fáj a bujás, akik minden tantárgyból megkapták az átmenő jegyet, ám nem jött ki a minimális hatos általános.
Jövőben az ideihez hasonló módon szervezik az érettségi vizsgát annyi különbséggel, hogy a képesség-felmérő próbák júniusban kezdődnek el és nem februárban, ahogy az idén volt.
A beígért 1,2 millió lejhez képest, miután Markó Béla miniszterelnök-helyettessel is tárgyaltam, végül 1,5 millió lejt kapott Kovászna megye a kormány sürgősségi alapjából– jelentette ki heti sajtóértekezletén György Ervin. Ebből 1,175 millió lejt a Kovászna megyei tanács, 325 ezer lejt a zágoni polgármesteri hivatal számlájára utaltak – tette hozzá Kovászna megye kormánymegbízottja.
Én leginkább a két bölöni hídért aggódom – mondta György Ervin. Különösen a bölönpatakival van gond, ahol ráadásul az óvoda udvara is egy szakadékban végződik, mindenféle védőkert nélkül.
A bölöni lerakatba megérkezett már 34,56 köbméter BCA tégla, amely körülbelül két ház építésére elegendő. Kovászna megyében összesen három ház újraépítésére (földszintes, kétszobás, 60 négyzetméteres - 47,45 nm hasznos felületű - lakások ) és 152 ház kijavítására adnak nyersanyagot kormányalapból – mondta György Ervin.
A becsült kár, VIDÉKI TELEPÜLÉSEKEN, 71 696 000 lej.
Megrongálódott, egyebek mellett
Objektívum ezer lej
- országút 1,2 km + híd 450
- megrongált házak, 152 380
- újraépítendő házak, 3 114
- mezőgazdasági terület, 4 867 ha 17 477
- árvízi védművek (Fejlesztési és mezőg. minisztérium) 4 200
- iskolák és óvodák 10
- gátak, védművek (Környezetv. és erdészeti miniszt.) 10 800
- bölöni polgármesteri hivatal 1 100
- vízhálózat (2,5 km) 500
- csatornahálózat (3 km) 100
- megyei út (12,3 km) 19 800
- községi út, utca (103,7 km) 10 370
- híd (23) 7 181
- palló (102) 1 164
- gyalogátjáró (13) 130
- sürgősségi beavatkozási költségek 550
- a szociális és családügyi minisztériumra vonatk költs. 400
Igen hasznos lett volna, ha a Sürgősségi Felügyeletnek van legalább egy középteljesítményű pompája, de ezt ellenére annak, hogy évek óta rajta van az igénylistán, anyagi források hiánya miatt nem sikerült beszerezni – mondta György Ervin.
A Kovászna megyei közkönyvtárak új, korszerű szolgáltatással bővítik kínálatukat idén ősztől. A Biblionet – A világ a könyvtáramban elnevezésű országos program keretében lehetővé válik a felhasználók számára az internetes szolgáltatással ellátott számítógépekhez való ingyenes hozzáférés.
A Bill és Melinda Gates Alapítvány kezdeményezésére indított program háromszéki megvalósításában kiemelkedő szerep hárul a Bod Péter Megyei Könyvtárra, a szakmai tájékoztatás, a közkönyvtárak bevonása, valamint a személyzet képzése terén.
A program részeként hét végén a Bod Péter Megyei Könyvtárban megnyitották a Könyvtárosok Képzőközpontját, ahol majd 27 háromszéki könyvtáros részesül képzésben.
A megyei könyvtárnak képzőközpont minőségében adományozott felszerelés (11 laptop tartozékokkal, videoprojektor, szkenner, nyomtató, wireless router) és a vonatkozó szoftverek összértéke 59 000 lej. A megyeszerte az év utolsó harmadában internetes közösségi termek keretében működésbe kerülő felszerelések (összesen 74 számítógép, videoprojektorok, nyomtatók, tartozékok) és szoftverek, valamint a vonatkozó képzések értéke kb. 395 000 lej.
10 szakon kínál mesterképzést a Babes-Bolyai Tudományegyetemmel közösen a Kovászna megyei Kereskedelemi s Iparkamara. Azok jelentkezését várják, akiknek licencvizsgájuk van egy 4,5 vagy 6 éves egyetemen. A választható szakok között humánerőforrás menedzsmenttől, az üzleti stratégiáig, több, “felkapottnak” tekinthető szak megtalálható. A két féléves, hétvégi oktatásos kurzusra szeptember 15-ig lehet jelentkezni.
Szeptember 6-tól kezdődően a TEGA Rt. a sepsiszentgyörgyi Stadion, Gólya és Vadász utcák határolta lakónegyed magánházainál ingyenesen osztani kezdi a feliratozott zsákokat a műanyag és papír hulladékok begyűjtésére. A kijelölt zsákokba kizárólag műanyag csomagolóanyag hulladékot: pillepalackot, műanyag poharat, dobozt, fóliát, tisztítószerek csomagolóit, samponos, tusfürdős és alumínium dobozokat (sörös és konzerv), a papír és karton hulladékzsákba pedig hullámpapírt, kartondobozt, szórólapot, csomagolópapírt, könyv és tetra pack italosdobozokat gyűjthetnek.
Perre megy két vezető szlovákiai magyar politikus, Bugár Béla, a Híd elnöke és Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke.
A pert Bugár Béla indította, aki a júniusi szlovákiai parlamenti választások előtti kijelentéseiért neheztel Csáky Pálra. Az Új Szó című pozsonyi lap szombati kiadása szerint a per már bírósági szakaszba jutott. Bugár azért indított pert Csáky Pál ellen, mert az azzal vádolta a Híd pártot, hogy a Smer hozta létre és finanszírozza, vagyis gyanús a párt politikai és gazdasági háttere. A lap meg akarta tudni Csáky Pál véleményét is az ügyről, de ő nem válaszolt a telefonhívásra.
Bugár Béla korábban az MKP elnöke volt, de néhány társával együtt tavaly elhagyta azt, és megalapította a Híd pártot. Most a Híd élén áll. A júniusi parlamenti választáson a Híd bejutott a parlamentbe, de az MKP nem.
Hetven évvel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án hirdették ki a tengelyhatalmak - Németország és Olaszország - külügyminiszterei a bécsi Belvedere-palotában a "második bécsi döntést". A döntőbírói ítélet két évtizeddel Trianon után mintegy 43 ezer négyzetkilométernyi területet juttatott vissza Magyarországnak két és fél millió lakossal. A 2. magyar hadsereg egységei 1940. szeptember 5-13 között vonultak be a visszakapott területre, és elkezdődött az úgynevezett magyar világ.
A 90 éves Pál Dénes, aki még most is maga tisztítja ki portája előtt a sáncot, ott volt akkor, amikor 1940. szeptember 13-án a magyar hadsereg bevonult Bölönbe, azt mondja: A népek jól fogadták a magyar hadsereget, díszkaput állítotak. „Erősen nem lehetett, mert azt mondták volt, hogy a románok megtámadnak, de végül ők menekültek el – mondja a volt honvéd szakaszvezető. A magyar világot a faluban fellelhető képekből összeállított kiállításon mutatták be. A képeket a könyvtáros és kultúrmindenes gyűjtötte össze a falu népétől. Tana Anna Mária azt szeretné, hogyha a fiatalság is megismerné a magyarság igazi történelmét. Mint mondja: nem azt a történelmet, amit a történelmi könyvekben tanítnak, főképpen itt, Romániában.
A magyarok bevonulás évfordulójának tiszteletére vasárnap este fáklyás felvonulást tartottak.
A múlt héten megejtett kormányátszervezés következtében hat pártkatonával frissült az ötödik Boc kormány, 3 közülük erdélyi származású.
A gazdaságért felelős Ion Ariton pártkatona, a költségvetési-pénzügyi szakbizottság szenátusi elnöke volt, korábban szebeni prefektus, 1993-2003 között a Petrom kereskedelmi, majd vezérigazgatója. Nem szegény ember, van 477.985 részvénye egyenként 0,9 lej értékben a Carpatica biztosítónál, de nem is feltűnően gazdag. Felesége családorvos.
Anca Boagiu, már volt integrációért és szállításért felelős miniszter is, második nekifutásánál tart a szállításügynél. A szenátus alelnöki posztjáról került oda, civilben hidrotechnikát végzett. A PDL alelnöke, két háza van, és egy Seatja.
Valeriu Tabără a Văcăroiu kormányban birtokolta még a mezőgazdasági tárcát, 1994-1996-ban. 61 éves, Fehér megyei származású agronómus, egyetemi tanár. 1972-től 1989-ig RKP-tag volt, 1991-től 2001-ig a PUNR tagja, 2002-től a PDL-ben aktivál.
A képviselőházi mezőgazdasági szakbizottság elnöke volt, az Avram Iancu hazafias Kulturális egyesület tagja. Nem különösebben gazdag ember.
Ioan-Nelu Botiş, a munkaügyért felelős miniszter ugyancsak pártkatona, és ő is máshol kezdte. 2001 és 2004 között Beszterce alpolgármester volt és a PSD helyi alapszervezetét vezette, a képviselőházban a munkaügyi szakbizottság alelnöke volt.
A Vietnámmal és a Dél-Afrika Köztársasággal barát parlamenti barát csoportokban tevékenykedett. 2008-tól a PDL tagja. Inkább földjei vannak, amint az a vagyonnyilatkozatából kiderül, de van egy 836 négyzetméteres üzlethelyisége is.
Programja szerint a minimális nyugdíjakat havi 850 lejre szeretné feltornászni. Lupényban született.
A fináncok új főnöke, Gheorghe Ialomiţianu közgazdász, PDL-s képviselő volt. A jelenlegi munkahelyek megtartása mellett érvel, és a munkáltatókat pénzügyi eszközökkel szeretné erre bíztatni. Földjei és házai vannak Brassó megyében, de nincs hitel a nevén, még bankszámlája sincs. Törcsváron született.
Valerian Vreme, az új kommunikációs miniszter 2007-ig liberális volt. Dorohoion született, automatizálást végzett, tehát szakember.
Ismét változtatott az érettségi lebonyolításának menetrendjén az oktatásügyi minisztérium. A képesség-felmérő próbák jövőtől júniusban kezdődnek el és nem februárban, ahogy az idén volt. Az érettségire 2011. május 23. és 27. között lehet majd beiratkozni, az érettségi június 6-án kezdődik el a román nyelvi képességeket felmérő szóbeli vizsgával és július 1-jén a választott tantárggyal fejeződik be.
„Egy állam demokráciája ott kezdődik, ahol a kisebbségben élő közösségeknek autonómiájuk van”
Őszentsége a XIV. Dalai Láma a száműzetésben élő tibeti kormány megalakulásának 50. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepséget szervezett Indiában, Karnátaka államban, 2010. szeptember 1.-4. között. Az Európai Parlament Tibet Munkacsoportjának tagjaként, Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő is meghívást kapott a száműzött tibeti kormány rangos eseményére, amelyre a világ számos pontjáról érkeztek Tibet ügyét támogató küldöttek.
Szeptember 2-án, Bylakkupe városa mellett a Sera Jay Kolostorban mintegy húszezren gyűltek össze a tibeti demokrácia 50. évfordulójának megünneplésére. Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az erdélyi magyarság nevében köszöntötte Őszentségét a Dalai Lámát, a tibeti kormány képviselőit, az indiai kormány államminiszteri rangban megjelent képviselőjét és a nagyszámban jelenlévő vendégeket. Ünnepi beszédében a kisebbségben élő közösségek legfontosabb értékére, a kitartásra hívta fel a hallgatóság figyelmét.
„Közösségeink fennmaradásának és jólétének érdekében a célkitűzéseink megvalósítására mindig új lehetőségeket kell találnunk. A legnagyobb reménytelenségben is meg kell probálnunk a lehetetlent”- hangsúlyozta Sógor Csaba.
Vasárnap újabb nyomozást indítottak a Dâmboviţa-i ügyészség nyomozói a 22 éves George Daniel Uţă, ellen, miután korábban megúszott egy brutális verést, amelyet kamerák is rögzítettek. A visszaeső dúvad most egy rendőrt juttatott kómás állapotban a kórházba, és gyilkossági kísérlettel vádolják. George Daniel Uţă már kiskorúként kezdte, rablással, és idén tavasszal a Pietroşiţa-i rendőrőrs parancsnokának 19 éves lányát juttatta kórházba, amiért az már nem akart barátkozni vele. Azt a botrány úgy sikerült megúsznia, hogy a lány visszavonta a panaszát. A kómába esett 24 éves rendőrt egy éjszakai bárban üveggel ferte fejbe, és az orvosok nem túlságosan optimisták a javulását illetően.
Egy friss közvélemény kutatás szerint ha vasárnap lett volna a parlamenti választás, ma négy párt lenne az országgyűlésben. Az IRES augusztus 31-szeptember elseje között végzett reprezentatív felmérése szerint a PSD 38, a liberálisok 22, a PDL 18, Dan Diaconescu zsebpártja 11 százalékot szerezne. Az RMDSZ-t 3, a nagyrománokat 4, az UNPR-t 2 százalékra taksálták. Ugyanebből a felmérésből kiderült, a románok 54 százaléka rossz vagy nagyon rossz véleménnyel van a cigányokról, a megkérdezettek közel fele a roma vagy a cigány szót valami negatív eseménnyel vagy helyzettel társítja.
A kelet-európai roma népesség az integrációs kezdeményezések ellenére még mindig rosszabbul él, mint a kommunizmus idején, írta jogvédők véleményét idézve a The Economist, amelynek pénteken megjelent elemzése szerint ugyanakkor a Nyugat-Európába vándorló romák sem részesülnek baráti fogadtatásban. A folyóirat szerint a kelet-európai romákat hazájukban előítéletek sújtják, külföldön pedig bűnbaknak teszik meg őket, és „nincs olyan politikus, aki meg akarná oldani problémájukat”.
Rosszabb a brit háztartások pénzügyi helyzete, mint az utóbbi három évtizedben bármikor - legalábbis az egyik vezető brit gazdaságkutató csoport kimutatása szerint.
Az Oxford Economics, az Oxfordi Egyetem üzleti tudományok karának gazdaságelemző vállalkozása - a Sky News hírtelevízióval együttműködésben - mutatószámot dolgozott ki a háztartások anyagi állapotának mérésére. Az adóterhelés, az átlagkereset, az infláció, a jóléti juttatások és az adósságszolgálat figyelembe vételével összeállított mutató a legfrissebb összesítés szerint jelenleg 94,1 pont, és ez 1982 óta - vagyis Margaret Thatcher kormányzásának első, súlyos recesszióval jellemzett időszaka óta - a legalacsonyabb.
Az index a legutóbbi pénzügyi válság két évvel ezelőtti elhatalmasodása óta hat pontot zuhant.
Franciaországból kiutasított roma-csoportok érkeztek az olasz fővárosba és ott és illegális alkalmi szállásokba költöztek be az Il Messaggero csütörtöki száma szerint.
Róma Magliana nevű külvárosi körzetének lakói telefonhívásokkal árasztották el a rendőrséget, panaszolva, hogy az elmúlt hónapokban lerombolt, illegális roma-menedékhelyek ismét lakókat kaptak. A jelentések szerint a környék teli van teljesen megpakolt, francia rendszámú autókkal.
Temes és Arad megyei csapatok mellé sorolták be a sepsiszentgyörgyi MSC A osztályban induló férfi kézilabdacsapatát. A szerény költségvetéssel induló együttest ezzel megoldhatatlan feladat elé állították: nem csak az a gond, hogy egyetlen ellenfél sincs 400 kilométernél közelebb, hanem az is, hogy az ifjúsági csapatra építkező együttes, amelynek meccsei vasárnaponként vannak, fizikailag sem ér el a találkozókra, ha minden szombaton az ország legmesszebb lévő városaiban kell játszodnia. Bogdán Lajos, a kézilabdacsapat mindenese azt mondja: kérték a szakszövetségtől a csoportösszetétel ésszerűsítését, máskülönben előfordulhat, hogy kénytelenek lesznek visszaléptetni a csapatot. A Bogdán Lajossal készült beszélgetést hallgassák meg az Arénában, csütörtökön 8:20, 12:20 és 16:20 perckor.
Natallia Terglav Tratsiakot igazolta beállósnak a Sepsi BC női A osztályos kosárlabdacsapata. A fehérorosz születésű, horvát és a szlovén bajnokságban megfordult játékos 30 éves és 195 cm magas. Legutóbb a szlovén bajnok Kranjska Goránál játszott, ám a csapat pénzügyi okok miatt felbomlott. A legutóbbi bajnokságot double-double-lal fejezte be 11,9 pontos átlaga mellett, 10,6 lepattanót szerzett meccsenként. 2010-ben a legjobb idegenlégiósnak választották a szlovén bajnokságban. A Jolly Sibenikkel tapasztalatot gyűjtött az Euroligában és az Eurokupában, egyaránt. A csapat új szerzeményét szeptember harmadikán mutatják be a sajtónak.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 6-6-os döntetlent játszott a görög csapattal a zágrábi Európa-bajnokság szerdai játéknapján. A görögök 3-0-ra nyerték az első negyedet, ez pedig alapvetően meghatározta az összecsapást. A magyaroknak kapaszkodniuk kellett, de a harmadik játékrész végére kiegyenlítettek, ám a zárószakasznak ismét görög előnnyel vágtak neki a csapatok. A negyedik negyedben Biros, majd Varga Dániel is eredményes volt, a görögök azonban kilenc másodperccel a vége előtt emberelőnyből döntetlenre mentették az összecsapást. Kemény Dénes tanítványai pénteken az oroszokkal találkoznak.A román csapat 13-7 re kikapott Horvátországtól. Kovács István csapata keményen kezdte a mérkőzést, 4-2-re elhúztak a 2007-es világbajnokok ellen, de talán nem hittek a győzelemben és a tapasztalt horvát csapat a mérkőzés második felében beőrölte a román válogatottat. A többi mérkőzésen:
Macedónia – Németország 7 – 8
Törökország – Olaszország 4 – 9
Oroszország – Szerbia 10 – 16.
A környezetvédelmi minisztérium jövő héten aláírja Háromszék új környezetkímélő hulladéktározójának finanszírozási szerződését, jelentettebe Borbély László. A környezetvédelmi miniszter hozzátette: a szerződés értelmében 24,5 millió euróval támogatják a Maksa és Lécfalvaközött épülő korszerű hulladéktározó megvalósítását, amelyet 2013 végéig kell üzembe helyezni.
Amint arról többször is beszámoltunk Kovászna megye önkormányzatai létrehozták a Hulladékgazdálkodási Közösségfejlesztési Egyesületet, amelynek feladata lesz lebonyolítani az új szeméttelep építésének és működtetésének projektjét. Mint ismert Háromszék 45 önkormányzatából 44 csatlakozott a hulladékgazdálkodási egyesülethez. Barót azért nem csatlakozott a kezdeményezéshez, mert drágának tartotta a háromszéki tárolót, és Hargita megye egyik köztisztasági vállalatával kötött szerződést. Eközben Kovászna megyében sikerült bezárni és hatástalanítani az összes vidéki szemétlerakót, e tekintetben Kovászna megye országos szinten az első volt. A Kovászna megyei tanács pedig vállalta, hogy kifizeti a hulladékgazdálkodási projekt 2,5 millió eurós önrészét. A közel 16 hektáros lécfalvi hulladéktározó egymillió köbméter szemét befogadására és 20 éves tárolására lesz alkalmas.
Név: Url: Üzenet:
A kosárlabda közvetítéseket a BERTIS támogatja.
képes apróhirdetés feladás ingyen: onlineapro.ro
események dokumentálása: interfoto.ro