|
2010. február 16. |
|
Jó-e üssünk össze egy 2x2-es faemelvényt, amire két gyerek fel tud állni és ott valamit elő tud adni – idézte fel Kölcze Gáspár, a Mikes Kelemen Főgimnázium igazgatója a 17 évvel ezelőtt történteket, amikor Salamon András tanár úr az igazgatóság támogatását kérte az Osonó Színházműhely megalapításakor. Akkor még senki fejében sem fordult meg, hogy ez az együttes Kelet-Európát képviselheti valaha egy színházi világfesztiválon – mondta az igazgató, amikor a thaiföldi turnéról hazaérkező társulat buszát „eltérítve”, a Bástya vendéglőben egy születésnapi tortával várta Fazakas Misi csapatát. Az eseményen jelen volt Salamon András is, aki nagyon meg volt elégedve, mint mondta „a Misikéék” teljesítményével. Fazakas Misi ugyanis 17 évvel ezelőtt, kilencedikes diákként alapítója volt a csapatnak. Mint ismeretes, az Osonó Színházműhely nagy sikerrel vett részt a Pathumthani Nemzetközi Fesztiválon, majd egy egyhetes thaiföldi turnén.
|
|
|
|
A kosárlabda közvetítéseket a BERTIS támogatja.
|
|
Pályázat |
|
A Régió Rádió és az egyPerc! szerkesztősége közös pályázatot hirdet rövid rádiójáték megírására. Részletek itt. |
|